RECEPT24 - receptek, finom ételek, recept kereső és receptgyűjtő

You are here:
 
 
 
 

Gyermekkorban dől el, hány zsírsejtünk lesz

E-mail Nyomtatás PDF


Egy svédországi kutatás szerint a zsírsejtek száma felnőttkorban már nem változik, akkor sem, ha valaki elhízik: a vizsgálat alapján az is feltételezhető, hogy a gyermekkori és felnőttkori hízás mechanizmusa alapvetően különbözik. A zsírsejtek cserélődését szabályozó főbb folyamatok feltárásával a jövőben olyan gyógyszerek is elérhetővé válhatnának, amelyek megakadályoznák, hogy miután lefogytunk, újra visszahízzunk.

Ismert, hogy a hízásnak induló felnőttekben a zsírpárnák gyarapodása a zsírsejtek méretbeli növekedésének köszönhető, a gyermekekben azonban az elhízás a zsírsejtek számának növekedésével jár együtt: a kutatást vezető Kirsty Spalding, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója szerint e különbség miatt azok, akik már gyerekkorukban meghíztak, nehezebben fogynak le felnőtt korukban, mint azok, akik felnőttként szedték fel plusz kilóikat.

Az elhízással kapcsolatos legújabb vizsgálatban sovány és kövér felnőttek (összesen 687 résztvevő) “úszógumijának" zsírszövetéből vettek biopsziás mintát, amelyben megvizsgálták a zsírsejtek számát és méretét. Rögzítették az illető korát, nemét és testtömegindexét (BMI) is. Az adatokat gyermekekre vonatkozó, korábbi vizsgálatokból származó adatokkal összevetve a kutatók azt találták, hogy a zsírsejtek átlagos száma körülbelül 20 éves korig nő, majd közel állandó marad, és szoros összefüggést mutat a testtömegindexszel.

A kutatók húsz kórosan elhízott embert is megvizsgáltak, akik testsúlyuk csökkentése érdekében korábban gyomorszűkítő műtéten estek át. Amikor ezeket az önkénteseket két évvel a beavatkozás után újra megvizsgálták, azt találták, hogy a zsírsejtek száma nem csökkent (a kutatók becslése szerint átlagosan több mint 80 milliárd zsírsejtjük volt), annak ellenére, hogy a műtét után testsúlyuk körülbelül 18%-át leadták. Egyértelmű tehát, hogy a túlsúlyos egyének zsírsejtjei csak a térfogatukból, és nem a számukból veszítettek a fogyás során - olvasható a tanulmányban.

A zsírsejtek számának állandósága nem azt jelenti, hogy zsírpárnáinkat életünk végéig ugyanazok a sejtek alkotják. A kutatók 35 olyan ember zsírleszívással eltávolított zsírszövetét is megvizsgálták, akik már éltek a hidegháborús atombomba-kísérletek idején, 1955 és 1963 között. Ebben az időszakban a légkör átmenetileg radioaktívabb volt a normálisnál, és az ekkor előállított élelmiszerekben mérhetően megemelkedett a 14-es szénizotóp mennyisége. A zsírszövetmintákban azonban kevesebb sejtben volt jelen ez a szénizotóp, mint az várható lett volna, amiből a kutatók arra következtetnek, hogy a sejtek egy része az azóta eltelt időszakban lecserélődött. A zsírsejtek számát tehát a sejtek folyamatos pusztulása és az új sejtek keletkezése tartja egyensúlyban: ha a sejtbiológusoknak sikerülne pontosabban is megfejteni a sejtek cserélődését szabályozó főbb folyamatokat, akkor olyan gyógyszerek tervezése is lehetővé válhatna, amelyek elősegíthetnék, hogy aki egyszer már megszabadult a súlyfeleslegétől, az ne hízzon vissza többet.

Spalding felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen kezelést csak nagyon óvatosan szabadna alkalmazni, és csakis olyanoknak, akik már átestek egy komolyabb testsúlycsökkentő terápián, például gyomorszűkítő műtéten (az elhízás sebészeti megoldásairól korábbi cikkünkben olvashat bővebben). A kutatónő szerint igen veszélyes lenne ilyen gyógyszereket adni olyanoknak, akik még túlsúlyosak, ugyanis ha akkor próbálnák meg csökkenteni a zsírsejtek számát, amikor a szírszövet mennyisége még nagy, az extra terhelést jelentene a megmaradó zsírsejtek számára. “Mindez akár súlyos anyagcserezavarokhoz, például cukorbetegséghez is vezethetne, amely természetesen nem tartozik a még megengedhető mellékhatások közé" - magyarázta Spalding.

Fogyókúrás csodaszert tehát ez a felfedezés sem ígér. Fontos tanulság azonban, hogy mivel a zsírsejtek száma felnőttkorban már nem nőhet, a gyermekkori elhízás hatékony megelőzésével valóban sokat tehetünk azért, hogy utódaink zsírsejtszáma a későbbi életszakaszokban is az egészséges határokon belül maradjon.

[origo] egészség / fittonline