60 dkg friss spenót
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csomag lasagne tésztalap
A sajtszószhoz:
2 dl tej
15 dkg zöldfűszeres krémsajt
3 evőkanál müzli
1 csipet szerecsendió
10 dkg ementáli sajt reszelve
Elkészítés
Elkészítése
A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, lecsepegtetjük. A hagymát, a fokhagymát meghámozzuk, apróra vágjuk.
A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük.
Elkészítés:
A vajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a hagymát és a fokhagymát.
Hozzáadjuk a spenótot, addig pároljuk, amíg a levelek kissé összeesnek. Leszűrjük, félretesszük.
Felforrósítjuk a tejet, belekeverjük a müzlit, a krémsajtot, és sóval, borssal, csipetnyi szerecsendióval ízesítjük.
A tésztalapokat a csomagon olvasható utasítás szerint előkészítjük. (Figyelem: van olyan tészta, amit elő kell főzni, de kapható olyan is, amit nem kell!)
Tűzálló tálba kevés sajtszószt öntünk, és kibéleljük egy sor tésztalappal. Erre egy réteg spenót, majd tészta, spenót, amíg elfogy.
A maradék sajtszószt ráöntjük, megszórjuk a sajttal, és a sütőben kb. 45 percig sütjük.




