Beküldött recept - recept
Orjaleves
Hozzávalók:
2,5 kg orja (10 darabba vágva), 50 dkg sárgarépa, 30 dkg fehérrépa, 25 dkg karalábé, 10 dkg zeller, 2 nagy fej hagyma héjastól négyfelé vágva, 1-2 fej fokhagyma, 2 piros csövespaprika, 20-25 szem egészbors, egy-két kanálnyi paradicsompüré.
Tízliteres fazékban 6 liter vízben egyszerre teszem fel az összes hozzávalót. Erős túzön felforralom és takarékon főzöm, míg minden [...]
Csicseriborsó-saláta pitában - ZilkaZiZi
A pitához: Felfuttatom az élesztőt kevés cukros vízben, majd lágy, de kezelhető tésztává gyúrom a liszttel, sóval. 1 órát kelesztem. 4 gombócot készítek belőle, ezeket tenyérnyi korongokká formálom. Liszttel megszórt tepsire teszem, letakarom, és kelni hagyom még 15 percig. Vízzel megpermetezem, liszttel meghintem, és forró sütőben addig sütöm, amíg szépen felfújódik és megpirul a teteje. Gyorsan konyharuhába csomagolom, és beteszem egy nagyobb zacskóba. (Ez fontos, hiszen most nem szeretnénk ropogós kérget!) A salátához: Az olajat kikeverem az ecettel, kevés mézzel, sóval. Hozzáadom az apróra vágott hagymát, reszelt fokhagymát, csicseriborsót, olívát, végül a paradicsomot. Lefedve pár órára hűtőbe teszem, de a legjobb, ha egy éjszakát tud érni. A pitákat bevágom, teszek beléjük egy-egy kanállal a fűszerekkel elkevert joghurtból, majd elosztom bennük a salátát. A tetejére még egy adag joghurt megy, és kész.
Gombás töltött csirkecomb - judyt1218
Előkészítés: A gombát megmossuk felszeleteljük. A szalonnát, hagymát, sajtot apró kockákra vágjuk. A petrezselyemzöldet finomra vágjuk. A zsemléket beáztatjuk, kinyomkodjuk. Elkészítés: A szalonnát kiolvasztjuk, rátesszük a hagymát és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk és addig pároljuk amíg a leve elfő. Belekeverjük a petrezselymet, sajtot és a kinyomkodott zsemléket. A tölteléket a combok bőre alá töltjük. Tepsibe tesszük a zsírral és 1 dl vízzel. Sütőben közepes lángon megsütjük.
Hideg esték kedvence: a sajtfondü
Joghurtos sárgaborsó-főzelék
Sárgaborsó-krémleves, sült lilahagymával
Az alkotórészek nyersen nagyon szépek: sárga, narancssárga. A legtöbb leves nem egy fotómodell, ez sem. Bár a leveseket nem szépségükért szeretjük.Tápláló, nagyon finom leves. Semmi napközis feeling.
Naan-az indiai kenyér
Fűszeres közel-keleti, indiai levesek, curryk mellé szinte kötelező elem a naan. Fűszerezését lehet variálni, az alábbiak közül azonban a kömény, az ánizs kötelező elem, tetejére pedig a feketehagymamag nagyon jól mutat.
Vargabéles
Ez egy méltán közkedvelt édesség, bár nem biztos, hogy nagyon édesre kell csinálni.Korábban nem mertem nekiállni:túl komplikáltnak tűnt, de ez téveszme. Időigényes.
Sárgaborsó püréleves krumpli gombóccal
Hozzávalók: 1 szál sárgarépa 1 szál zöldség 2 marok sárgaborsó 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma só bors olaj tejszín ( 1 dl) 2 szem krumpli, kevés liszt Elkészítése: Hagymát, sárgarépát, zöldséget megpárolom, fokhagymával ízesítem. Felöntöm vízzel, belerakom a sárgaborsót fűszerezem, készre főzöm. Össze turmixolom és tejszínnel átforralom. Krumpli gombóc: 2 szem burgonyát apróra vágva [...]
Töltött zsemle - hasitasi
Előkészítés: A sajtokat, tarját, paprikákat, hagymát kis kockákra vagy csíkokra vágjuk. A zsemlék tetejét levágjuk, belsejét kikaparjuk. Elkészítés: A zsemlék belsejét 1-1 bacon csíkkal kibéleljük. A tejföllel elkeverjük a sajtokat, tarját, paprikákat és a hagymát. Sózzuk, borsozzuk és a zsemlékbe töltjük, majd 1-1 szelet sonkával letakarjuk. A sonka közepét benyomjuk, hogy egy mélyedést kapjunk. Beleütünk 1-1 tojást, majd a zsemlék tetejét visszatesszük és tepsibe rakva, sütőben megsütjük. A sütés ideje attól függ, ki mennyire szereti lágyan vagy keményebben a tojást.
Olcsó libasült - santakutya
A szárnytöveket előző nap lesózzuk, majoránnázzuk, tepsibe téve a hűtőbe tesszük. Másnap 1/2 dl vizet aláöntve szorosan lefedjük alufóliával és 150-160 fokos sütőben megpároljuk. Közben a krumplit hámozás után, nagy hasábokra vágjuk. Ha puha a hús, takarás nélkül a legnagyobb fokozaton ropogósra sütjük. Ha kiszedtük, abba a zsírba beletesszük a krumplit, kicsit megsózzuk, megkeverjük és a sütőbe visszatéve nagy fokozaton megsütjük.
Megacsokis finomság
Ne tévesszen meg ez az egyszerű recept mert egy mennyei, észvesztően finom süteményt takar! Méltó zárása egy finom vacsorának de egy kemény nap után vígasztalónak sem utolsó!
Tejszínes-sajtos pecsenye
Hozzávalók: 4 szelet kicsontozott tarja 3 dl. tejszín 5 dkg. reszelt sajt bors, só Elkészítése: A tejszínt, sajtot, és a fűszereket összekeverjük. A gyengén kivert sózott hússzeleteket, tűzálló tálba tesszük, és leöntjük a tejszínes masszával. Előmelegített forró sütőbe tesszük. párolt zöldséggel tálaljuk.
Calzone mexikói raguval
Vagy van valami speckó neve a csukott elefántnak, akarom mondani csukott pizzának mexikói raguval töltve? Na gondolom a mexikóiak jót röhögnének, létezik egyáltalán olyan, hogy mexikói ragu? A mienkben volt bab, kukorica, darált hús, hagyma, fokhagyma, paprika és cayennei bors. Elég mexikói így? Ja még tequila kellett volna… de azt hiszem az a szakácsban végezte [...]
keksztekercs
Hallé - Sanyasef
A halak tisztítása: A törpeharcsákat egy edénybe tesszük és ráborítunk kb.30 dkg sót. Akkor tiszta, amikor már nem sikamlós. Kibelezem, kimosom. Az élő pontyot (pontyokat) klopfolóval kupán vágom, majd a munkaasztalon újságpapírra teszem és a farkától a feje felé egy életlen késsel le pikkelyezzem, leöblítem. Hátát az asztalhoz kocogtatom, seggét ék alakban kivágom és éles késsel a kivágástól a szájáig felvágom. Szétfeszítem és a kezemből kanalat formálva a hashártya mentén ÓVATOSAN a feje felé haladva kibelezem.(ügyeljünk arra hogy az epét ne fakasszuk szét) A tejet vagy ikrát óvatosan lefejtjük. A pontyok feje és a gerinc kezdete között van egy szív alakú porc (farkasfog vagy keserű csont) azt ki kell pattintani és kidobni!!!! A tejet, ikrát megmossuk, a halat már nem!!!! Őrizzük meg a vérét!!! Az apró halat hasonlóan tisztítjuk, azokat kimoshatjuk. A megtisztított, felszeletelt, beirdalt halakat előző nap lesózom. A vöröshagymát apróra vágom és a főző edénybe teszem a hallal együtt. A pontynak a fejét teszem legelőször, úgy, hogy a bőre legyen felül, majd a többit. Ahány kiló a hal, annyi liter hideg vizet öntök rá (plusz 1/2 l vizet hozzá kell adni, amit el forr), majd az összes fűszert beleteszem az őrölt pirospaprika kivételével. Felteszem főni, amint felforrt beleteszem a pirospaprikát. (lassan adagolva különben kifut) A forrástól számított 45 percig intenzíven főzöm, kb. 30 perc után beleteszem a haltejet vagy ikrát. (is is) ( ha a tenyerem fölé tartva, majd összecsukva ragad, akkor kész!) A tűzről levéve 3-5 percig pihentetem. Amíg a hal fő, addig elkészítem a tésztát. A tészta: a tojásokat beleütöm a lisztbe, hozzáadom a sót, pár csepp vizet és alaposan összegyúrom, majd 3 mm vastagra nyújtom. Ezután 4-5 cm-s csíkokra vágom, lisztezve egymásra fektetem és 3-4 mm-esre metélem. Forró vízben kifőzöm. leöblítem.
Rákóczi túrós 4. - judyt1218
Előkészítés: A mazsolát langyos vízbe beáztatjuk. Egy tálban elmorzsoljuk a lisztet a vajjal. Hozzáadjuk a többi anyagot és tésztává gyúrjuk. Hűvös helyen pihentetjük 15-20 percet. Elkészítés: A tésztát a tepsink méretére nyújtjuk, villával megszurkáljuk és előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük. Közben elkészítjük a tölteléket. A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral. A fehérjét kemény habbá verjük. A túrót szitán vagy krumplinyomón áttörjük. Hozzáadjuk a mazsolát, citromhéjat, tejfölt, a kikevert tojások sárgáját, összekeverjük, majd óvatosan belekeverjük a tojások habját. A tésztát kivesszük a sütőből és egyenletesen rásimítjuk a tölteléket, majd visszatesszük a sütőbe 20-25 percre. A négy tojásfehérjét kemény habbá verjük a 10 dkg cukorral. A habot habzsákba töltjük és a megsült tésztánk tetejét berácsozzuk. Visszatesszük a sütőbe és a legkisebb fokozatra állítva 20-25 percig inkább szárítjuk, mint sütjük. Kivesszük a tésztát és hagyjuk kihűlni. Ezután a rácsok közét kanállal vagy habzsák segítségével lekvárral töltjük ki.
Füstölt sajttal, füstölt tarjával töltött csirkecombfilé rántva - judyt1218
Előkészítés: A csirkecombokat lebőrözzük. Óvatosan kivesszük a csontot, hogy a hús egyben maradjon. A vastagabb húsrészt késsel szétnyitjuk. A combfilét két nylon zacskó között óvatosan kiklopfoljuk. A húst sózzuk, szárnyas fűszerrel megszórjuk. Elkészítés: A kiterített combfilékre hosszában 2-2 szelet bacont teszünk. A hús egyik oldalára rakunk egy szelet füstölt sajtot és egy szelet füstölt tarját. A hús másik oldalát ráhajtjuk és fogvájóval összetűzzük. A zsemlemorzsába elkeverjük a szezám- és lenmagot, majd a combokat a szokásos módon bepanírozzuk. Olajban közepes lángon kisütjük.
Mézes mákosguba - judyt1218
Elkészítés: A kiflit előző nap felkarikázzuk, hagyjuk szikkadni. A tejet felforraljuk a vajjal, porcukorral és a vaníliás cukorral. Ráöntjük a kiflikre, rászórjuk a mákot és a reszelt citromhéjat. Óvatosan összeforgatjuk és rácsorgatjuk a mézet. Aki nagyon édesen szereti tálalásnál szórhat rá porcukrot.
Baconös rakott krumpli - judyt1218
Előkészítés: A jól megmosott burgonyát héjában megfőzzük. Még melegen megpucoljuk, karikákra vágjuk. 6 db tojást megfőzünk. A kolbászt karikákra vágjuk. A 2 dl tejfölt elkeverjük 4 egész tojással, sóval és az olajjal. Elkészítés: A tojásos tejfölt óvatosan összekeverjük a burgonyával. Egy tepsi aljára tesszük a fele burgonyát, erre a kolbászkarikákat. Rárakjuk sorban a bacon szeleteket, majd a tojásszeletelővel felkarikázott tojást. Betakarjuk a maradék burgonyával. Megkenjük tejföllel és megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben 35-40 percig sütjük. Savanyúsággal kínáljuk.
Könnyű ebéd wokban
A Blikk Nők legfrissebb száma a téli napokra egészséges, tartalmas és könnyen elkészíthető finomságokat ajánl, például ezeket a pikáns marhafalatokat zöldségkörettel.
Vegyes torta recept
Hozzávalók: a tésztához 50 dkg liszt, 20 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg cukor, 2 tojás, egy fél evőkanál citromlé, 5 evőkanál tej, 1 csomag sütőpor, egy csipet só; a töltelékhez 2 tojás, 50 dkg áttört tehéntúró, 10 dkg cukor, 1-2 evőkanál citromlé, 1 evőkanál rum, egy kevés tej, 10 dkg mazsola; a forma kikenéséhez [...]
Az igazi görög joghurt receptje
Szeretem a joghurtokat, a gyümölcs jógit már régen házilag készítem. Ez egy 3 hozzávalós recept és 2 perc alatt kész. Ha folytatni akarom a számsort akkor 1 perc alatt elfogy. Szóval ők 3-an natúr joghurt (nagy), 1,5 ek cukor, és 1.5 ek kekszpor. Az egészet egy tálban összekeverem amíg a cukor el nem olvad, majd [...]
Töltött csirkecomb 2. - gabee77
A töltelék hozzávalóit apróra kockázom, a zsemléket beáztatom. A hagymát megdinsztelem és hozzáadom a gombát és a borsót. Fűszerezem és tovább párolom. Kis idő elteltével hozzáadom a csirkemájat, majd rámorzsolom a kinyomkodott zsemléket és beleteszem a petrezselyemzöldet. Ráöntöm a felvert tojásokat, majd állandó kevergetés közben összepárolom. Hagyom kihűlni. A csirkecombokat megtisztítom, megsózom és óvatosan a bőre alá nyúlok, ide betömködöm a tölteléket, vigyázva, hogy a bőr ki ne szakadjon. Tepsibe teszem, 1,5 dl vizet öntök alá, alufóliával letakarom és előmelegített sütőben 180 fokon párolom fél órán át, majd leveszem a fóliát és pirosra sütöm.
Fokhagymás-tejfölös kifli - Moniq
Langyos vízbe a cukorral élesztőt futtatunk. A hozzávalókból sima tésztát gyúrunk. Duplájára kelesztjük. Kifliket formázunk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. Minimum fél órát pihentetjük. Sütés előtt a tetejüket a jól elkevert fokhagymás olíva olajjal kenjük meg. 180 fokon 20-25 perc alatt megsül.
Nutella házilag - Moniq
Én a mogyorót nem őröltem teljesen porrá, kicsit nagyobb darabokat is hagytam benne. A vajat a csokival megolvasztottam, hozzákevertem a sűrített tejet és összekevertem a mogyoróval. Hűtőben tároljuk.
Indiai naan kenyér - Moniq
1 dl langyos, cukros vízben felfuttatjuk az élesztőt. Összegyúrjuk a hozzávalókat, annyi vízzel, hogy puha legyen, ne ragadjon. Minimum fél órát kelesztjük. 10-12 darabra osztjuk és letakarjuk. Pihenni hagyjuk még 15-20 percig. Késfok vastagra nyújtjuk őket és száraz serpenyőben egyesével megsütjük. Ahogy felhólyagosodik megfordítjuk. Pár perc alatt megsül.
Krémsajtos csirkerolád
Friss zöld fűszerekhez ma már télen is hozzájuthatsz, így a krémsajtos csirkeroládot könnyen elkészítheted akár hétköznap ebédre.
Sajttal töltött minifasírt - judyt1218
Előkészítés A hagymákat megtisztítjuk, finomra vágjuk. A sajtot 0,5x0,5 cm-es kockákra vágjuk. A zsemléket beáztatjuk, kinyomkodjuk. Elkészítés: Összedolgozzuk a húst a kinyomkodott zsemlékkel, tojásokkal, fűszerekkel és a hagymákkal. Ha lazának találjuk a masszát kevés zsemlemorzsát szórhatunk bele. A masszából kis golyókat formázunk, közepükbe 1-1 sajtkockát nyomunk, zsemlemorzsába forgatjuk és olajban kisütjük.
Káposztás pogácsa - gabee77
Az élesztőt felfuttatom. A káposztát apróra vágom és megdinsztelem. Addig a hozzávalókat jól összedolgozom, majd a felfuttatott élesztővel és a párolt káposztával is jól összedolgozom, (dagasztom) kb. 8 perc, majd kelesztőtálban 1-1,5 órát meleg helyen kelesztem. Azután ismét összegyúrom, kb. 2 percig, utána 1,5-2 cm vastagságúra nyújtom, kiszaggatom, felvert tojással megkenem a tetejét, szórok rá egy kevés köménymagot. Fél órát pihentetem, majd előmelegített sütőben nagy lángon piroskás tetejűre sütöm.
Nyers céklasaláta rostonsült kárásszal - Marcsisef
A cékla salátát érdemes előző nap elkészíteni! Az ízek így jobban összeérnek. A nyers céklát, almát a fekete retket alaposan megmosom, megtisztítom és zöldségreszelőn lereszelem. Ízesítem sóval, borssal, mézzel, citrom levével, alaposan összekeverem és a hűtőbe teszem. A megtisztított, megmosott, beirdalt kárászokat kívül-belül bedörzsölöm a halfűszer keverékkel. Rostsütő tepsi rácsára teszem, olíva olajjal a tetejét megkenem, a tepsi aljára 2 dl vizet öntök és 180-200 C fokon kb. 1 óra alatt készre sütöm.
Babóka ordás-szilvás buktája - Damayanti
A szétmorzsolt élesztőt 1 evőkanál cukorral és 4-5 evőkanál langyos tejjel elkeverve kb. 10 percig kelesztjük. A liszthez hozzáadunk 1 tasak vaníliás cukrot, 2 tojást, sót, a maradék cukrot meg tejet és az élesztős keveréket. A hozzávalókat a megolvasztott vaj felével összegyúrjuk. Meleg helyen 40 percig kelesztjük. A kimagozott szilvákat félbevágjuk. Az ordát összekavarjuk a megmaradt tojással, a porcukorral, a vaníliás cukorral, meg a kaporral. A tésztát átgyúrjuk, 5-6 mm vastagságúra nyújtjuk, 10 x 10 cm-es négyzetekre vágjuk. A közepükbe ordakrémet halmozunk és 1-1 fél szilvát teszünk. Ráhajtjuk a tésztát, és rányomkodjuk. A buktákat a hajtogatott résszel lefele tesszük a margarinnal kikent tepsibe. A tésztát megkenjük a maradék olvasztott vajjal és további 15 percig kelesztjük. Előmelegített sütőben, 180 fokon 30-35 percig sütjük. A tepsiben rövid ideig hűlni hagyjuk, majd rácsra téve kihűtjük. Porcukorral meghintve kínáljuk.
Vaddisznópörkölt Babóka módra - Damayanti
A húst megmossuk, konyhai papírtörlőn leszárítjuk, nagyobb kockára vágjuk. A borókabogyót mozsárban apróra törjük. A pác hozzávalóit összekavarjuk és ízlés szerint adagolunk a felsorolt fűszerekből, majd a húskockákra öntjük, alaposan összekavarjuk. Legalább egy éjszakát hűtőben érleljük, de lehet egy egész napot is. Másnap a hagymát és a zöldpaprikát apróra vágjuk, a forró zsíron kissé átfuttatjuk, hozzáadjuk a paradicsompasztát, kissé átpirítjuk, megszórjuk a vegetával majd hozzákavarjuk a pácolt húskockákat. Pirospaprikával megszórjuk és ráöntjük a bort. Fedő alatt pároljuk, míg a hús megpuhul, apránként pótolva az elfőtt folyadékot. Az állat korától függően a párolási idő változó. Mielőtt teljesen kész lenne, beletesszük az apróra vágott csilit és a zúzott fokhagymát is. Ha szükséges sózzuk és borsozzuk. Addig főzzük, míg a hús finom, puha lesz. Nokedlivel, savanyúsággal tálaljuk.
További cikkeink...
- Pite-péntek 57.: Diós-körtés csokitorta
- Káposztával rakott párizsi
- Strasbourgi csirkemell /Egy személyes/
- Tejfölös gombával töltött cukkinis palacsinta
- Köménymagleves recept
- Burgonyagombóc leves recept
- Karalábéleves recept
- Narancskrémleves
- Lekváros bukta 5. - judyt1218
- Citromos szelet babapiskótából - judyt1218
- Zöldséges rakottas csirkemellel - Moniq
- Mézes-krémes - bubamaci36
- Babgulyás 2. - Marcsisef
- Meggyes piskóta kocka
- Halas labdák
- Almás keksz
- Tojás pörkölt másképp
- Zelleres-almás krémmel töltött füstölt tarja
- Cukkinikrém, aka Shrek-kence*
- Nutellás Tiramisu
- Csirketorta 2
- Spanyol Gazpacho (Andalúziai eredetű hideg zöldségleves.)
- Cheesecake
- Chilis palacsinta
- Sárgarépa főzelék
- Sörkifli receptje
- Citromos borjúraguleves
- Svájci répatorta
- Tökmagos-tökmagolajos kiskifli - Tchoepi
- Sajtban sült rizsgolyók - ZilkaZiZi
- Ludaskása gerslivel - Marcsisef
- Újévi lencseleves 2. - Damayanti
- Hagymaleves náthára!
- Anyu-féle fokhagymás sülthús (és sülthús zsír)
- Rácsos pite
- Gombakrém leves
- Gombaleves
- Lencsés pite
- Hol vagytok, vidéki főzőiskolák?
- Édes szalámi
- Darált hússal töltött burgonya
- Rakott túrós tészta
- Diós linzer (a legutolsó utáni süti – Orsinak!!!)
- Mustáros hús
- Spagettiropogós
- Török rizspuding
- Margitka mézese
- Lencsekrémleves
- Barackos táska
- Olga torta
- Kifli recept kávéhoz
- Almás diós sütemény
- 4 gyors olasz tésztasaláta
- Fehérrépa püré
- Alpesi muffin
- Vendégváró
- Sajtos karfiolkrémleves
- Mustáros apróhús
- Sós csigák
- Egy különleges tócsnirecept
- Kalapos golyók
- Tejfölös krémes
- Mustáros csirkemell sajttal, baconnel sütve, fűszeres burgonyával - judyt1218
- Tojásos, rakott csirkemell - hasitasi
- Update1 babapiskóta
- Csokis rizstorta (saját recept) nem kell sütni
- Karamellás zabkása
- Isteni sörkifli
- Banános madártej
- Durván diós brownie
- Madártej szelet
- Petrezselymes csirkemell
- Göngyölt karaj - hasitasi
- Mini kürtőskalács - Zsuzsu
- Almás-meggyes bögrés
- Csörögefánk recept II
- Csiripiszli recept
- Lekváros derelye
- Sóskamártás - katimama
- Velős pirítós 2. - katimama
- Zserbó kicsit másképp - judyt1218
- Mézes krémes karamellás töltelékkel - Moniq
- Temesvári sertésborda
- Darált hús rántva
- Andi kókusz szelete
- Kevert csokis sütemény
- Malakoff
- Diétás kőrözött
- Tejfölös mustáros majonézes tarja
- Vendégváró sóskifli
- Könnyű és olcsó édesség
- Menütipp: Csicsóka, káposzta, aszalt szilva
- Csokilikőr - Csilluka
- Panelrétes
- Brokkoli-sárgarépa leves
- Gyros pitében /nem pitában!/
- Fafel (fasírt)
- Hókifli 5. - Moniq
- Almás-krémes piskóta (Kata-féle)
- Aranygaluska recept
2. oldal / 29




